Miért jó ötlet több domain nevet is vásárolni?
A domain név kötelez – elárulja viselőjének fő tulajdonságát, kifejezi, sőt akár formálja sorsát. Rendkívül értékes eszköz a vállalkozások kezében tehát, hiszen néhány ezer forintos kiadást jelent, mégis nagy dolgok múlhatnak rajta. Internetes címként szolgál, és hozzájárul a márkaismertséghez, segít az online jelenlét növelésében, a keresőmotor-optimalizálásban. Egy szóval a bölcsen kiválasztott domain név jó ómen, az elhamarkodott döntés ugyanakkor baljós árnyakat vethet a jövőre nézve – és sikertelenséget valószínűsíthet.
Szerencsére azonban sehol nincs az előírva, hogy egy vállalkozás csak egy domain címet birtokolhat – vagyis nem kötelező egyetlen név mellett elköteleződni. Nem is véletlen, hogy a több domain megvásárlásával járó előnyöket egyre több cég veszi fontolóra mostanában. Ezért a következőkben mi is megnézzük, milyen érvek szólnak a több lábon állás eme online formája mellett.
Márkavédelem
Adott tartománynév különböző változatokban történő regisztrálása által minimálisra csökkenthető annak kockázata, hogy a versenytársak ráakaszkodnak a márka sikerére. Tehát ha alternatív írásmódokat, gyakori helyesírási hibákat, különböző bővítményeket tükröző domain név-variánsokat is regisztrálunk, azzal óriási előnyt biztosítunk magunknak. Ráadásul ellehetetleníthetjük a domainspekulánsok dolgát is, akik abban utaznak, hogy regisztrálják a jól csengő címek variánsait. Vagyis így megakadályozhatjuk őket abban, hogy károsítsák a márkánk hírnevét, hogy a saját malmukra hajtsák a vizünket.
Célcsoport-célzás
Több domain név birtoklása lehetővé teszi, hogy a vállalkozás az online jelenlétet meghatározott célközönségre vagy földrajzi régiókra szabhatja. Ha a cég különböző országokban is jelen van, országspecifikus domain nevek vásárlásával növelheti a helyi láthatóságát és hitelességét. Tehát ha például Magyarországon és Szlovákiában működik, érdemes bejegyezni egy „.hu” és egy „.sk” címet is. Különösen hatékony lehet ez a stratégia termékbevezetési kampányok esetén, amikor a cég a termék nevének megfelelő „.hu” és „.sk” kiterjesztésű domaineket regisztrál.
SEO-hatékonyságnövelés
A domain nevek döntő szerepet játszanak a keresőmotor-optimalizálás (SEO) sikerében is. A kulcsszavakat vagy kulcskifejezés-kombinációkat tartalmazó nevek ugyanis segíthetnek javítani a webhely láthatóságát a Google találatok között. Tehát ha a vállalkozás kézműves csecsebecsék forgalmazásával foglalkozik és ez a cég birtokolja a „csecsebecse” vagy „kezmuves.csecsebecse” domaineket is, nagy versenyelőnyre tehet szert. Így valószínűleg előkelő pozíciókban fog megjelenni a Google találatok között akkor, amikor a felhasználók a csecsebecse kifejezésre keresnek. Ezáltal értékes forgalmat irányíthat a weboldalára.
Online marketingstratégiák fejlesztése
Amennyiben a cég olyan domain neveket birtokol, amelyek tükrözik a termékeit, szolgáltatásait vagy konkrét marketingkampányait, azzal emlékezetes URL-címek hozhatók létre. Mégpedig olyanok, amelyeket könnyű megjegyezni és megosztani vállalat-ügyfél, és az ügyfél-ügyfél viszonylatokban. A különböző domain címek azzal az előnnyel is rendelkeznek, hogy lehetővé teszik a rajtuk lévő weboldalak konkrét marketingcélokhoz/célcsoportokhoz való optimalizálását is. Ezzel a módszerrel fókuszáltabb és hatékonyabb online kampányok valósíthatók meg.
A jövőbeli terjeszkedés lehetőségének biztosítása
Ha a cég azt tervezi, hogy bővíti a termékcsaládját, új piacokra lép, vagy új szolgáltatásokat vezet be, érdemes időben lecsapnia a releváns domainekre. Ezek megszerzésével ugyanis megelőzhetők a későbbi konfliktusok és bevédhetők a pozíciók. Ezáltal ugyanakkor biztosítható az online jelenlét következetessége és a zökkenőmentes márkaélmény is.
Milyen típusú domainek között lehetséges és milyen szempontok mentén érdemes választani?
Amikor további domain nevek megvásárlását fontolgatja a cég, az alábbi tanácsokat érdemes mérlegelnie.
Különböző TLD-k (legfelső szintű domainek)
A legfelső szintű domainek a domain név végén található kiterjesztésre utalnak, mint például: „.com”, „.net” stb. Habár a „.com" a legelterjedtebb és legnépszerűbb TLD, a vállalkozásnak érdemes több releváns felső szintű domain nevet is megszereznie a korábban említett okok miatt.
Iparág-specifikus domainek
Az iparágspecifikus domainek gyakran tartalmaznak iparághoz kapcsolódó kulcsszavakat vagy kifejezéseket, amelyek azonnal nyilvánvalóvá teszik a vállalkozás profilját. Tehát ha például webshopot üzemeltet a cég, érdemes megfontolnia az „üzletneve.market" (és kombinációi) domain megszerzését. Az ilyen címek ugyanis javíthatják a márka pozicionálását és célzott forgalmat vonzhatnak.
Termék vagy szolgáltatás specifikus domainek
Ha termékeket/szolgáltatásokat kínál a cég, tanácsos törekedni olyan névtartományok megszerzésére is, amelyek az adott termékre/szolgáltatásra optimalizált információs vagy landoló oldalak számára nyújtanak helyet. Például ha a cég ruházati kiskereskedésben utazik, és az elsődleges domain az „üzletneve.com", érdemes az „üzletneve-ruházat.com" vagy "az üzletneve-divat.com" domainekbe is beruházni. Ezekkel ugyanis kifejezetten az adott cég ruházati kínálata iránt érdeklődő ügyfelek célozhatók meg.
Összefoglalva, a több domain cím feletti rendelkezés segítségével a vállalkozások megerősíthetik online jelenlétüket, megvédhetik márkájukat, szélesebb közönséget érhetnek el.