Az olyan vállalatok, amelyek még nem foglalkoztak csapatépítéssel, jellemzően alábecsülik az előttünk álló feladatot. Tipikus elképzelés például, hogy egy kis szabadidős tevékenységgel (kirándulás, bográcsozás stb.) vagy egy sörrel munka után automatikusan javulnak a személyes kapcsolatok a csapattársak között. Ez azonban nem feltétlenül van így. Inkább az a jellemző, hogy egy külső trénert nélkülöző, kötetlen rendezvényen a munkatársak azokkal beszélgetnek, töltenek időt, akikkel amúgy is jóban vannak – nem jellemző, hogy ismeretlenek ilyen szituációkban közelebbi kapcsolatba kerülnének egymással. 

 

Csapatépítő tréning

 

Már ebből is látszik, hogy egy igazán jó és hasznos csapatépítő tréning megszervezése, levezénylése szaktudást igénylő feladat, amihez vagy érteni kell, vagy célszerű szakembert megbízni a feladattal. 

Lássuk, milyen kihívásokkal kell szembenézni egy csapatépítő tréning szervezésekor. 

 

A cél meghatározása

A szintén csapatépítő tréning névvel illetett kötetlen, bulizós eseményeket általában jutalomként szervezik a cégek. A legtöbb vállalat évente egy vagy két alkalommal, egy-egy nagyobb projekt lezárásakor vagy év végén tart ilyet, megünnepelve az erőfeszítéseket és a sikereket.

 

Azonban sok egyéb esetben is szükség lehet a csapatépítésre, és ennek megszervezése nagy odafigyelést igényel a vezetés és HR osztály részéről. A jutalom és siker megünneplésén túl szervezeti vagy személyi változások (cégek egyesülése, szétválása; vezetőváltás, új csapattagok érkezése; osztályok átszervezése stb.), illetve belső konfliktusok, problémák is indokolttá tehetik a csapatépítést. 

 

Legelőször tehát meg kell határozni a célokat, hogy lazításnak szánjuk-e a tréninget, feszültségeket akarunk levezetni; vagy problémákat feltárni, konfliktusokat megoldani, például mediációval.

A résztvevők köre

A célok meghatározása után át kell gondolnunk, kiknek tervezzük a csapatépítést, hiszen a csoport létszáma és összetétele is meghatározza, hogy milyen jellegű tréningekben gondolkodhatunk. Minél komolyabb munka vár ránk, annál kisebb létszám az ideális. Általános szabálynak tekinthető, hogy nagy létszám (50 fő fölött) esetén kerüljük az extremitásokat, maradjunk az átlag számára is élvezhető, semmilyen értelemben nem túl megterhelő programoknál. 

 

Ezen a ponton érdemes bevonni az erre szakosodott cégeket, és velük konzultálva, tapasztalataikra építve, javaslataikat meghallgatva pontosítani az elképzeléseket. 

 

A munkatársi közösségek általában nagyon heterogén összetételűek. Ez a hatékonyság szempontjából kifejezetten örvendetes, mert tíz egyforma ember nem tud új ötleteket kidolgozni, és mindig ugyanazokat a hibákat követi el a közös munka során. De azt is jelenti, hogy egy közösségen belül automatikusan kisebb csoportok jönnek létre. A csapatépítés célja az, hogy egy adott munkatársi csoport olyan közösségnek tekintse magát, amelyhez mindenki hozzá tartozik.

 

A jó csapatépítés felméri, hogy hol tart a társaság a csapattá kovácsolódás útján, és ügyesen pár lépéssel előrébb segíti őket. Ebből a szempontból nem létezik olyan csapatépítés, amely minden részlegnél alkalmazható. Egy csapatrendezvény felépítése mindig egyénileg, az adott csoport igényeihez igazodik és mindegyik személyiségtípusnak kedvez.

 

Ha meghatároztuk a célokat és a résztvevők körét, akkor rendeljük mellé a rendelkezésre álló költségkeretet, ami szintén behatárolja a lehetőségeket. 

Időpont kiválasztása

Az időpont kiválasztása nem könnyű feladat, mert sok szempontot kell figyelembe venni. Például: 

  • a cég működési ciklusait (termelésben gyártási csúcs, leállás, karbantartás; szolgáltatásban, értékesítésben szezonfüggő fogyasztás, vásárlás; oktatásban tanítási szünet stb.),

  • az ünnepeket, ünnepnapok miatti munkanap cseréket,

  • a nem piros betűs, de jellemzően sokakat érintő eseményeket (pl. ballagás, Mikulás, iskolai szünetek stb.). 

A tréning kulcsszereplőivel (pl. vezető, tréner(ek), új csapattagok) feltétlenül egyeztetni kell, ugyanakkor bele kell nyugodnunk, hogy nincs olyan nap, ami mindenkinek megfelelő. 

Körültekintő tájékozódás után tűzzünk ki egy napot, jóval előtte tájékoztassuk a résztvevőket és ragaszkodjunk az időponthoz! Nagy létszámú csapatok esetében erősen ajánlott minimum 3 hónappal előre gondolkodni a megfelelő szállodai, tréneri kapacitás biztosítása érdekében. 

Milyen legyen maga a tréning?

Az időpont és a létszám behatárolja a tréningek típusát. A kültéren zajló tréningek jó része nem élvezhető, inkább megterhelő esős, hideg időben. Ezért ajánlott a májustól októberig tartó időszakra tervezni a kültéri eseményeket. Rossz időbe ilyenkor is belefuthatunk, ezért érdemes rákérdezni a tréninget vezető cégnél, hogy milyen elfogadható alternatíváik vannak erre az esetre. A beltéri tréningek esetében nincs ilyen korlátozottság, azonban a hangulatnak és az egészségnek is jót tesz, ha néhány programelemet, feladatot szabad levegőn bonyolítunk le. 

 

A kínálat óriási: az extrém fajtáktól (pl. túlélőtúra) a hagyományosokon át (vízitúra, tutajépítés, biciklitúra, szabadulószoba, kvízjáték stb.) a kreatív tevékenységekkel bezárólag (főzés workshop, concept tréningek, filmforgatás, festés, agyagozás stb.) óriási a választék.

Ha több napos rendezvényt szervezünk, mindenképpen ügyeljünk az esti programokra is. Érdemes előzetesen felmérni a preferenciákat és ahhoz igazodva választani, például borkóstolás, ételkóstolás, kártya, disco, karaoke lehetőségek közül. Az esti programokkal elérhetjük, hogy a részvétel szabadságát meghagyva továbbra is együtt legyen a csapat. 

  • wer

  • qwewqe

  • weqweqw

  • qewqe

 

A helyszín kiválasztásában nagy tapasztalattal rendelkeznek a tréningszervező cégek. Jól tesszük, ha a rendelkezésre álló költségkeret ismertetésével rájuk bízzuk ezt a feladatot. 

Visszajelzés

A tréning végén azonnal, még a helyszínen kérjünk a résztvevőktől és a tréninget szervező cégtől is írásban, részletes visszajelzést. Ennek eredményeit felhasználva tehetjük majd élvezetesebbé, hasznosabbá a következő csapatépítő rendezvényt.

Jó tudni!

  • Nem minden kollégát érdekel a csapatépítés. Azok a csoportok, amelyeknek a leginkább szükségük van az ilyen fejlesztésre, gyakran intenzíven ellenállnak. Az ő kezelésük, a folyamatokba való bevonásuk szintén szakemberért kiáltó feladat. 

 

  • A csapatépítés időigényes folyamat. A bizalom nem épül fel néhány óra alatt, ehhez hónapok, néha évek is szükségesek. Akkor lesz igazán hatékony a csapatépítés, ha nem csak évi pár rendezvényre korlátozódik, hanem beépül a cég mindennapjaiba. A szervezeti kultúra alapjainak kialakítása a vezetőség feladata, de hogy ez a gyakorlatban mennyire tud megvalósulni, az a közvetlen felettesen múlik. Ő alakítja ki a bizalom vagy bizalmatlanság légkörét a csapatán belül, ezért a különböző szinteken álló vezetők ilyen jellegű oktatása egy hosszabb távon megtérülő, igen jó befektetés. A megfelelő céges munkahelyi kultúra a csapattá kovácsolódás elengedhetetlen feltétele. Ami rendszerszinten hiányzik, azt a legjobb csapatépítő program sem képes azonnal orvosolni.

 

  • A sikeres csapatépítés növeli a munkahelyi közösség rugalmasságát. Egy összetartó, jó csapat sikeresen megküzd a változásokkal, kihívásokkal, például könnyen kompenzálni tudja az egyes tagok távozását vagy újak csatlakozását.