A felhő alapú katasztrófa-helyreállítás jelentése és jelentősége
A felhő alapú katasztrófa-helyreállítás (Disaster Recovery as a Service. röviden DRaaS) egy felhőalapú számítástechnikai szolgáltatásmodell. Lényege, hogy lehetővé teszi a vállalkozások, szervezetek számára biztonsági másolat készítését az adataikról és informatikai infrastruktúrájukról, harmadik fél –felhőszolgáltató – által biztosított felhőkörnyezetben. A megoldás célja lényegében megegyezik a hagyományos katasztrófa visszaállítás céljával. Tehát az üzletmenet folytonosságát hivatott biztosítani az IT infrastrukturális háttér súlyos vagy teljes megrongálódása (természeti csapás, kibertámadás, áramszünet) esetén. Lehetővé teszi a cégek számára, hogy visszaszerezhessék a hozzáférést IT infrastruktúrájuk fölött, visszaállíthassák működését, így gyorsan visszatérhessenek szokásos üzleti tevékenységükhöz.
Az as-a-service modell azt jelenti, hogy a cégek nem maguknak kell birtokolniuk az visszaállításhoz szükséges erőforrásokat. (Illetve adott esetben azt, hogy a művelet elvégzéséhez szükséges lépéseket nem maguknak kell megtenniük.) Vagyis a dolog lényege, hogy a szervezetek/cégek részben vagy egészben felhőszolgáltatóra bízzák a katasztrófa utáni helyreállításhoz kapcsolódó feladatok elvégzését.
A felhő jelentősége a katasztrófa-helyreállításban
A disaster recovery (DR) lényege a vállalat elsődleges infrastruktúráján lévő létfontosságú adatok, alkalmazások replikálása a tartalék infrastruktúrára. Ez a tartalék infrastruktúra lehet helyi, tehát elhelyezkedhet ott, ahol az elsődleges infrastruktúra, vagy egy távoli földrajzi régióban is. Az előbbi, helyi megoldással az a gond, hogy a tüzekkel, árvizekkel, földrengések szemben nem védenek elég hatékonyan. Ugyanakkor, a központtól távoli tartalék rendszerek, bár hatékony védelmet nyújtanak ezekkel szemben, de megépítésük, karbantartásuk jelentős költségekkel jár.
A felhőtechnológiák megjelenésének köszönhetően azonban a probléma egyszerűen kezelhető. A felhőszolgáltatók hatékony DR megoldások és képességek széles skáláját kínálhatják, mégpedig új infrastruktúra telepítése és költségei nélkül. Azáltal ugyanis, hogy a biztonsági mentések felhő alapú szerverre készülnek, elérhetővé válik a gyors és megfizethető adat-helyreállítás lehetősége. Anélkül minimalizálható az állásidő és a kimaradás jelentette veszteség, hogy tartalék adatközpontot kellene fenntartani, vagy saját DR eszközöket kellene telepíteni, karbantartani.
A szűkös kapacitásokkal rendelkező vállalkozások a plusz időráfordítást sem engedhetik meg maguknak a katasztrófa-helyreállítási folyamatok kidolgozására, tesztelésére és megvalósítására. A DRaaS teljes egészében leveszi a vállukról ezt a terhet. A katasztrófa-helyreállításhoz kapcsolódó tevékenységeket a dedikált infrastruktúrával és szakértő csapattal rendelkező szereplő – a felhőszolgáltató – kezébe helyezi.
A felhő alapú DR előnyei
A felhő alapú DR számos előnnyel jár a hagyományosabb katasztrófa-helyreállítási stratégiákkal szemben.
Rugalmasság és skálázhatóság. A felhőszolgálatók igénybevételével járó rugalmas méretezhetőség – a cégek csak az általuk használt erőforrások után fizetnek – a DRaaS esetében is igaz. A szolgáltatók óriási kapacitások felett diszponálnak, így az üzleti igényeknek megfelelő erőforrások elérése midig biztosított a cégek számára.
Nagy megbízhatóság. A felhőszolgáltatók több, különböző régiókban elhelyezkedő adatközponttal is rendelkeznek, ami a szolgáltatás megbízhatóságát lényegesen javítja. A DR erőforrások távoli – vagy akár több régióba – történő elhelyezése által maximalizálható a rendelkezésre állás.
Könnyű tesztelés. Mivel felhőkörnyezetben a virtuális gépek képfájljai könnyen másolhatók a tesztszerverekre, anélkül lehetséges a rendszer tesztelése, hogy az az éles munkaterhelést befolyásolná.
Nincs fizikai helyhez kötöttség. A felhőalapú DR-szolgáltatás segítségével lehetségessé válik, hogy a biztonsági mentés alapjául szolgáló kvázi-háttér infrastruktúrát a szervezet/cég fizikai helyétől távol helyezzék el. Ez pedig nyilván életmentő lehet akkor, ha egy katasztrófa a fizikai épületben található összes szervert és berendezést veszélybe sodorja.
Tehát, bár a DRaaS megoldásoknak bizonyos körülmények között lehetnek bizonyos hátrányaik (pl. migrációs költség), az előnyeik számosak és rendkívül jelentősek.
Összefoglalva
A DRaaS hasznos megoldást jelent több gyötrő problémára, de a lényege a céges működés optimalizálása. Segítségével nem kevés pénzt takaríthatnak meg a vállalkozások. Ha ugyanis nem kell a telephelyen kívüli katasztrófa-helyreállítási környezet kiépítésére és karbantartására nagyobb összegeket fordítani, az tiszta haszon. A felhőalapú DR ugyanakkor rugalmasságot, egyszerű működtetést, költséghatékonyságot és nagyfokú skálázhatóságat kínál a hagyományos módszerekhez képest. A szakcégek többféle DRaaS megoldást kínálnak, így mindenki megtalálja a vállalkozása számára legmegfelelőbb csomagot.